Nem akarok suliba menni. Soha annyira nem akartam beteg lenni, mint most.
A kréta ill. színtiszta citromlé után a sós kávéra is ráfanyalodtam, mint tuti módszer - hát, ha hányni akartok, tényleg beválik! :S
Először lenyaltam a kanalat: borzasztó volt, de mégis viselhető. Aztán egy kanálnyi sós kávé jött. Majdnem visszaköptem, de leerőszakoltam a torkomon... közben az a kép volt a szemem előtt, ahogyan R. beszélni akar velem. És én sajnos tudom, vajon mi lehet az, a ma kapott csoki (minden tiltakozásom ellenére) eléggé világossá teszi a helyzetet. Bár tévednék.
Végül, mint aki már feladta, magamba döntöttem a kávét, illetve csak akartam, ugyanis az első korty után sugárban köptem az egészet a mosdókagylóba. Inkább a halál, mint hogy azt megigyam! Inkább a lelkizés, inkább valaki megbántása, inkább a lelkifurdalás, mint az a szar!
Higgyétek el, tényleg minden jobb annál.
Szóval, hogy is van ez R-el. Igazi 22-es csapdája: amikor haragszik rám, amikor rám se néz, amikor gyűlöl, róla álmodom. Minden pillanatom ő tölti ki, szeretném fogni a kezét, ölelni őt. Ám ha az érdeklődés legkisebb jelét mutatja, kajak felfordul a gyomrom... Sós kávé nélkül is. Beteges. Mégis, mi a fene bajom van?! Ez örökké így lesz? Életemben nem lesz egy pasim se, mert amint kezdenek megszeretni, undorodni foguk tőlük? Vagy félni? Vagy kinevetni őket?
Basszameg.
És mégis, mit mondhatok neki, ha el akar hívni valahova?? "Bocs, de előbb a sós kávé, mint te"? Vagy: "Igazán összeillünk, de csak akkor fog működni, ha te meggyűlölsz!"?
Nem akarok fájdalmat okozni neki, de a "én még erre éretlen vagyok", a "nem akarok barátot az osztályból" és a "most éppen van barátom" kissé gyenge, lévén, ha van barátom, éretlen vagyok és az osztálytárs tabu, akkor mi a faszomért kellett könyörögnöm, hogy béküljünk ki, miért kellett flörtölnöm vele, mintha hülye lennék? És miért, miért, miért vagyok ilyen idióta, hogy nem bírom imádni?
Nos igen, talán az is benne van, hogy volt néhány őszinte pillanatunk. Amikor elmesélte, hogy csinálta már óvszer nélkül, aztán meg se kérdezte a csajt, hogy lett-e valami baja, sőt, soha nem is látta többet.
Amikor tiszta idióta, és nyilvánvalóan hazudozik.
Amikor ötvenedszer kérem, hogy hagyjon abba valamit, mert megbánt, és tovább csinálja.
Kizárt dolog, hogy ez működhet kettőnk között... De indokom, érvem, amivel erről őt is meggyőzhetném, az nincs.
Van még valaki, aki volt ilyen helyzetben, mint én most? Hogy lábaltatok ki belőle?
Van olyan betegség, ami eltart két hónapig? Segítsetek, könyörgöm :(:(
